Az év Pincészete lettünk 2017-ben a Borigo magazinnál!

Nem is zárhatnánk szebben az évet, mint egy elismeréssel, miszerint az év pincészete díjjal gazdagodtunk a 2017-ben évben. A Borigo magazin Figula Misit interjúvolta meg ezzel kapcsolatban:

Termőhely-megvalósítás

Figula Mihály felelősséget érez nemcsak a Balatonfüred-Csopaki borvidék ügyei iránt, hanem az egész borágazatért, az egész országért. Az édesapja halála óta általa vezetett pincészet egyre sikeresebb és ő nagy jövőt lát a balatoni bor előtt, különös tekintettel az ásványos északi parti vörösborra, ami egészen unikális dolog lehet a nagyvilágban. A hitvallása valahogy a kézműves és a professzionális borászkodás közti egészséges középúton jár: egyedi, a termőtájat kifejező, jól érthető és különleges borokban gondolkodik. És az összefogásban, abban, hogy a borvidéknek az a jó, ha minél többen vannak a befektetők és a kreatív borászok Füreden, Csopakon és az országban.

Írta Bányai Gábor Botond és Tompa Imre

2017 az eddigi legsikeresebb éve a Figula Pincészetnek, arany- és ezüsteső hullott a „Kismisi” vezette műhely boraira, idősebb Figula Misi, ez a kiváló borász és hallatlanul kedves, szórakoztató ember büszke lenne a fiára. A Decanter World Wine Awards-on (17200 tétel között!)  a 2015-ös Öreghegy Olaszrizling és a 2011-es Cabernet Sauvignon Hordóválogatás is 90 pontot és ezüstérmet kapott, a bordeaux-i Challenge-en aranyat ért a 7 hektár cuvée 2015 és ezüstöt a Lőcze Olaszrizling 2015, a párizsi Vinalies-on, mely tán a legnagyobb presztízsű borverseny, aranyérmet nyert a Sóskút Olaszrizling 2015, a Mundus Vinin pedig a Barrique Chardonnay 2015. Végül a 2017-es Aranytőke Borszemle és Nemzetközi Olaszrizling fajtaversenyen aranyérmet kapott és egyben a legmagasabb pontszámot érte el a Sáfránkert 2015 és a Száka 2015.

BORIGO: Hogy jutott el eddig a díjesőig a pincészet, illetve hogy igaz-e az, amit olvastunk valahol, azazhogy annó édesapád azért fogott olyan elánnal a fejlesztésekbe, mert azt látta, hogy te nagyon fogékony, alkalmas és tehetséges vagy a borászkodáshoz, azaz folytatódni fog és jó kézben lesz a Figula pincészet élete?

FM: Fogalmazzunk talán inkább úgy, hogy ő hagyta, hogy az ember jól érezze magát ebben a dologban. Nem úgy viszonyult hozzánk, hogy tedd-ide-tedd-oda, hanem még hibázni is engedett, hogy megtanuljuk a szakmát, szerintem a korát megelőzve oktatott minket. Én már 2002-ben megjelenhettem az első saját borommal, a Szilénusz küvével. Azt csináltunk, amit akartunk, és komolyan vett minket, elgondolkodott az ötleteinken, mindig partner volt abban, hogy kipróbáljunk új dolgokat, már akkor elkezdtük a dűlőkísérleteket, nyitott volt, azt gondolta, a továbblépésnek és a sikernek előfeltétele a tanulás és a kísérletezés. Azóta is folyamatosan zajlik ez a fajta munka, aminek a lényege, hogy nekünk a legfontosabb feladatunk az, hogy ezt a termőhelyet minél jobban meg tudjuk ismerni, hiszen a végső minőséget 90%-ban a szőlő és mindössze 10%-ban a borászati munka határozza meg.

BORIGO: Ennek ellenére Pestről nézve úgy tűnt, hogy2008-at, édesapád halálát követően eltűntetek kicsit abból a mainstrem kommunikációból, ami a minőségi borról folyik, és ez akár úgy öt évig is eltartott, lehet, hogy ez egyfajta erőgyűjtés volt?

FM: Ne feledjük, hogy apu halála óriási trauma volt a családnak, 56 éves volt, egyik napról a másikra veszítettük el, semmi előjele nem volt annak, hogy mi fog történni, az egész család olyan gyászidőszakot élt át, amikor például nemigen ment a bemutatókra járkálás… Elvégeztük a munkát, de való igaz, hogy olyan nagyon sokat nem mozogtunk. Anyu feltette a húsba vágó kérdést apu halála után: csináljuk vagy eladjuk? És jogosnak bizonyult a kérdés, mert a felmerülő problémákra apu azonnal tudta a választ, mi viszont hónapokat bizonytalankodtunk. Kiderült, hogy sokszor nagyon nehéz döntéseket hozni, ez nyilván nem egy klasszikus átadás-átvétel volt, hanem egy tragikus, váratlan törés és sokk. De aztán azt láttam a csapaton (mi állandó csapattal dolgozunk időtlen idők óta), hogy ugyanúgy élvezzük a dolgot, mint annak előtte, és a magunk számára is bizonyítani akarjuk, hogy ugyanazon a nívón tudunk tovább működni, édesapám nélkül is. És lehet, hogy ez a folyamat mostanra érett be és vált láthatóvá, látványos sikerekké. A jelenlegi munkaerő viszonyok között, ha valaki kimagasló minőséget tud termelni, ott kell megállnia, amit a család el tud végezni. Ezért sem akarunk egy centivel sem tovább terjeszkedni, profi és a szakmát szerető kollégákból építjük a csapatunkat.

BORIGO: Úgy véljük, úgy fél évtizede ez már egyértelmű.

FM: Fontos részlet, hogy a borászati munka mellett a név ismertségéért is lépéseket kell tenni, azaz a marketingnek is ugyanolyan erősnek kell lennie, mint a borászati munkának, és ehhez a testvérem, Jancsi nagyon ért.

BORIGO: Úgy tűnik, hogy a borvidéki közéleti kérdések is foglalkoztatnak.

FM: Nincs olyan célom, hogy valami vezetőféle legyek, sokkal tapasztaltabbnak kellene lenni ahhoz, hogy az ember nagy dolgokban döntéseket merjen hozni, de úgy vélem, közösségben kell gondolkozni és annál jobb nekünk, minél több jól működő pincészet van a borvidéken.

BORIGO: Mintha a dűlőszelekció kevésbé lenne a pincészet homlokterében, mint a fajtaborok.

FM: Nem egészen. Mi már a kilencvenes években készítettünk dűlős borokat. Az volt a cél, hogy legyen 30 hektárunk, ez sikerült és nem akarunk tovább növekedni. Az összes környező, meghatározó területen vannak ültetvényeink: Balatonszőlős a bástyánk, itt van a legtöbb területünk, a Sóskút, a Száka, az Öreghegy és a Gella egészen kiváló adottságú dűlők, Pécselyen pedig a Bordomán vagyunk jelen. Ezek a beruházások relatíve tudatos döntések voltak az anyai nagymamánk tanácsai nyomán, aki az elmúlt rendszerben, sőt az azt megelőzőben is élt, és annyi tapasztalattal rendelkezett, hogy annak alapján könnyű volt döntést hozni… Ezeket a dűlőket tanuljuk folyamatosan, hogy megismerjük őket és kiderüljön, hogy melyik megbízható és melyikből érdemes hosszú távon dűlős bort készíteni. Még 10-15 év, és okosabbak leszünk.

BORIGO: Ugyanez a kérdés szőlőfajtáknál is.

FM: Igen, és az egyértelmű, hogy az olaszrizling a legfontosabb, nemcsak Füreden és Csopakon, hanem az egész Balatonon. Ez hála istennek ma már nem kérdés. A furmint azért fontos, mert régen ez is alapszőlő volt, együtt ültették az olasszal, nyilván savszerkezeti okok miatt. Mi 2015-ben a Gellában telepítettünk (tokaji, aprófürtű) furmintot, de ez lutri: 10-15 év, mire eldől, hogy működik-e. Nagy ígéret, de ugye a legfontosabb piacunk a gasztronómia, és a sommelier-k mindig jelzik, hogy kell a világfajta, a vendég a Várban egy étteremben akkor kóstol meg egy Figula olaszrizlinget, miután megkóstolt egy nagyon jó Sauvignon Blanc-t. Egy olyan fajtát, amit ismer. Lassú folyamat ez.

BORIGO: Egyetértesz-e azzal, hogy Magyarországon kevés az egyensúlyos mineralitással rendelkező borvidék: vagy túl sok az ásvány, vagy nincs. Egy-két egyensúlyos borvidékünk van, a Balaton északi része és talán Eger. Ez a furmintról jutott az eszembe, mert teljesen másképp viselkedik itt, mint Tokajban, és még azt is megkockáztatom, hogy nekem itt jobban tetszik…

FM: Az ásványosság, amit nagyon szeretünk szakmailag, nagyon nehéz kérdés piacilag. A világban egyre gyakrabban halljuk, akár Master of Wine-októl is, hogy ne hozzuk zavarba a fogyasztót az ásványossággal… Ezen érdemes elgondolkodni, mert valahogy a kommunikációnkat abba az irányba kellene vinni, hogy ilyen nincs máshol. Legyünk nagyképűen unikálisak. Mi mindig kóstoljuk mások borait, hogy lássuk, hol tartunk, hogy legyen nemzetközi kitekintésünk. Azt tapasztaljuk, hogy kétféle profizmus van: az egyik, mely roppant következetesen és büszkén és mindenáron kidomborítja az egyedi természeti adottságokat, a másik ezzel ellentétes, azaz teljesen technokrata profizmussal, körzővel-vonalzóval borászkodik, ez az egyszerűbb út és mindkettő lehet piacilag sikeres. Az utóbbi nagy piacot, gyors pénzt, megbízhatóságot és sztenderditást jelent, ezt szereti a fogyasztó. A rögös utat, a termőhelyi gondolkodását is sokan követik, mi is ebben hiszünk és ezt követjük, ehhez nemcsak más borászkodás, hanem temérdek tőke és teljesen más marketing is kell, kellene, mint a másik úthoz. És ennyi tőkével ezek a borászatok nem rendelkeznek, mert ezek a borok hosszabb érlelésűek, lassabban fordulnak meg, így lassabban hoznak profitot. Egy ilyen családi pincészet úgy tudja biztosítani ehhez a mozgásteret és megteremteni a szabadságot, hogy ha nem akar eszement módon terjeszkedni és beruházni. Ez nem önmegvalósítás. Mi a termőhelyet szeretnénk megvalósítani. Megkeresni az erős hangsúlyokat, és megtalálni a marketing-kommunikációnak azt a módját, azt a lepkehálót, amivel ehhez a nehezebb stílushoz összefogdossuk a fogyasztót.

BORIGO: Úgy tűnik, elég sikeresek vagytok ebben a marketing-kommunikációban.

FM: Igen, de az ember nemcsak a saját dolgában gondolkozik, ez a kérdés engem nagyon foglalkoztat borvidéki szinten is, és tágabb értelemben, az egész magyar szőlő-bor ágazat szintjén is. Mi találunk néhány ezer embert a Figula-boroknak, attól persze nagyon jól érzem magam, de az ember nyilván akkor érzi igazán jól magát, ha a szomszéd is jól érzi magát, ez a fajta meló közösségi meló. Ezt a közösségi munkát kell nagyon kitalálni.

BORIGO: Hogy látod a Füred-Csopaki borvidéken zajló folyamatokat, miközben ti nem is csopakiak vagytok, jóllehet koncepcionálisan és a munkátok igényessége szempontjából a Csopaki Kódex és az új OEM igényességének megfelelően dolgoztok.

FM: Egyetlen gondom van: a termékleírást mi úgy szerettük volna megfogalmazni, hogy a fogyasztó is értse és meg is tudja jegyezni. Ehhez képest nemhogy borvidéki szinten született meg a termékleírás, hanem szinte hegyenként-dűlőnként, ami azért problematikus, mert ha egy (bel-, vagy pláne külföldi) borkedvelő fogyasztó eljön a Balatonhoz, vagy bármelyik borvidékre, nem fogja megérteni, hogy hol melyik bor és miért tartozik ebbe, abba vagy amabba a kategóriába. Ott az osztrák példa, mi is csinálhattuk volna úgy, hogy a termékleírásban van 3-4 minőségi kategória, mely az egész országban kötelező, ekkor egyszerűen elmondhatóak lennének a minden borvidéken érvényes kritériumok. Ehelyett az történik, hogy a saját területeimre különböző szabályozásokat kéne életbe léptetnem és aszerint dolgoznom, és ez nem jól kommunikálható. A Csopaki Kódex teljesen jó, lehet, hogy azt kéne kiengedni a palackból. Ki érti azt a fogyasztók közül, hogy OEM vagy OFJ? Mi a saját szisztémánkkal próbálunk sikereket elérni a fogyasztóknál, ami a lehető legegyszerűbb: van falubor, dűlős és parcellabor. Készpassz. Mindegyik rendszer szükségképp’ hasonló alapokra építkezik, de túl nehézkesen, és nehéz integrálódni, betagozódni a rendszerbe, mely az elmúlt húsz évben számtalanszor változott, hol ezt a szőlőfajtát preferáltuk, hol a másikat, túl kusza és sokféle minőségi besorolást írtunk elő, a marketing képtelen volt lábra állni – nagyon nehéz egy borászatnak ehhez alkalmazkodni, és nem látjuk, hova és hogyan is kéne betagozódnunk.

BORIGO: Magyarországon a prémium vörösboros területek (Sopront és Egert kivéve) jobbára löszön vannak, szerinted hol tartunk vörösborilag? Azért kérdem, mert ti is sok vöröst készítetek, és a minerális vörösbor világszerte ritka, és az északi part vörösborai ilyenek, és ebben nagy jövő lehetősége rejlik.

FM: Ez így van. Nagy hagyományai vannak itt a vörösbornak, a borvidék a kombinátos időkben fehéredett ki, a nagyüzemi logika telepített itt fehérszőlőket, figyelmen kívül hagyva, hogy a tó felé futó déli lejtőkre a régiek sohasem telepítettek fehéret, mert elillant a savtartalma. Itt prémium vörösbort lehet készíteni, ezt a kultúrát kellett újjáéleszteni, megjegyzem, az északi és a déli part vörösbora ugyanolyan remek, viszont teljesen különbözik, ami csodálatos dolog… A vörösbor ugyanúgy reprezentálja a talaj mineralitását, mint a fehér, és valóban unikumnak számít. Játszunk itt a bordói fajtákkal, sikerrel, a cabernet sauvignon élénkebb savasságához ugyanis az itteni talaj mineralitása nagyon tud passzolni! De jön vissza a kékfrankos, tehát a mi borvidékünk olvasztótégelye lehetne az egész magyar borvilágnak, mert történelmileg megtalálható itt a három legfontosabb fajta, az olaszrizling, a furmint és a kékfrankos. Egyszóval nem szabad a vörösbort elengedni, nemzetközi mércével mérhető vörösborokat lehet itt készíteni, mi Bordeaux-ban aranyat tudtunk nyerni, aztán hogy mikor lesz ebből piaci mennyiség, az más és nagy kérdés… Itt is le kell másolni a bevált külföldi mintákat, például azt, hogy a mi exportunknak nagyon jól célzottnak és pontszerűnek kell lenni, mert a jövő stratégiája szerintem az, hogy idehozzuk a borszeretőket. A gasztroturizmus lehet az az ágazat, amely ezt az országot a jövőben képes felemelni. A gasztroturista rengeteget költ, Pesten ezekkel az emberekkel van tele a top tíz étterem. És nem vagyunk egyedül, egyre többen gondolják így. Én azzal lennék elégedett, ha a mi munkánk hatására minél több család döntene a szőlészet és a borászat mellett, annál erősebbek vagyunk. Tárt karokkal várunk mindenkit.

Forrás: Borigo magazin