Hírek

10+2 felejthetetlen bor Fiáth Attilától2021-01-18

Dining Guide cikk

Fiáth Attila top tizes szelekciója a 2018-as és 2019-es Dining Guide TOP100 Étteremkalauzban is helyet kapott. Idén a vendéglátást nagyban befolyásoló járványhelyzet miatt az étteremkalauzt február helyett májusban jelentetjük meg, az előző év kiemelkedő magyar boraira viszont most érdemes visszapillantani – erre ismét a neves borakadémikust kértük fel. Fiáth Attiláé a szó!

A Dining Guide tematikájához illőn ezúttal is a gasztroborokra fókuszáltam. Kizárólag olyan palackokat válogattam, amelyek étellel együtt és magukban is helyt állnak, amelyeknek van történetük, de a történet nem uralja el a fogyaszthatóság élményét. Szempont volt a választáskor, hogy kiszámítható, stabil teljesítményt nyújtó pincészetektől válogassak, hiszen a fogyasztónak is ez áll az érdekében.

A tokaji szamorodni kivételével mindegyik tízezer forint alatti, megfizethető tétel; további lényeges szempont volt, hogy mindegyik bor kereskedelmi forgalomban kapható, és nem nehezen fellelhető ritkaság. A szelekció a közérthetőség és jól ihatóság szellemében született meg:

ne a borász és a sommelier, hanem a bor beszéljen!

A lista nem sorrendben készült.

1. Figula Sóskút Olaszrizling 2018

Figula Misi már rég bebizonyította, hogy nagyon szép borokat tud készíteni, konzisztens minőségben, amivel a hazai legjobbak között van a helye. Komoly szűrő, ha külföldieknek is szívesen mutatok be egy magyar bort: a 2018-as Sóskút Olaszrizling kiváló példa erre. Határozottan képviseli a meszes, agyagos talajt, amelyből eredő ásványossága pedig remekül illik az olaszrizling fajtához. Gyakori jelenség a magyar díjnyertes olaszrizlingek túlérettek, botritiszesek, agyonhordózottak; a Figuláé ezzel szemben még szikár, elegáns és rengeteget mesél a balatoni tájról.

Ajánlott fogyasztói ár: 3500-4000 forint körül.

2. Gizella Pince Furmint-hárslevelű 2019

Az egyik legjobb vétel mind közül. Ilyen minőségű bort sehol a világon nem lehet ebben a kb. 8 eurós árfekvésben kapni. Nemzetközi szinten bármelyik zöld veltelini vagy albariño mellé oda merném tenni. Kiváló gasztrobor Tokajból, virágos, egyszerű egyszóval szerethető bor, visszafogott alkohollal. A furmint-hárslevelű cuvée a 2:1-es házasítási aránnyal pedig sokkal kerekebb, kifinomultabb bort eredményez, mint akár a furmint vagy a hárslevelű fajtaborok. Iskolapéldája a hétköznapokra szánt, nagy tételben előállított, kiváló boroknak.

Ajánlott fogyasztói ár: 2900 forint körül.

3. Tornai Top Selection Grófi juhfark 2019

A név nem hazudik: valóban top selection. Az egyik legtökéletesebb palack Somlóról, még soha nem okozott csalódást. A pincészet három minőség-ár kategóriában dolgozik: a friss, prémium és a top selection. Mindegyik kiemelkedőnek számít a saját mezőnyében, a személyes kedvenceim mindig a prémium tételek közül kerültek ki. A top selectiont eddig mindig kicsit túlzónak éreztem, ezt a tendenciát ez a Grófi juhfark törte meg: elegáns, szikár, mégis nagy beltartalommal bíró bor hamisítatlan juhfark és Somló-aromákkal is ízekkel.

Ajánlott fogyasztói ár: 7500 forint körül.

[...]

A teljes cikket itt olvashatják: DINING GUIDE

Kövessen minketA közösségi médiában

Értesüljön elsőként legfrissebb híreinkről, eseményeinkről, akcióinkról!

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj kedvezményeinkről és eseményeinkről!