Dr. Kerekes Tibor írása

BOR-BARÁTSÁG-BALATONFÜRED

A történet nagyon régen kezdődik. Ezerkilencszáz - szörnyű sokban. Pontban akkor, amikor Gorbacsov lett az SZKP főtitkára. Szóval 1985 őszén kerültem Komáromból egy fővárosi gimnáziumba, ahol megismertem egy fiút, aki Balatonfüredről érkezett ugyanoda.

(Számomra csak sok-sok évvel ez után derült ki, hogy a lakhelye – Csárda u. 19/B – kőhajtásnyira van csak a Figula pincészet központjától.)

Nagyon hamar rájöttünk, hogy mi azonos hullámhosszon mozgunk és életre szóló barátság kötetett. Nyaranta gyakran voltam náluk vendégségben. Nappal a fényben szikrázó Balaton. A szabadstrand. A gyönyörű lányok. A lángos. Véget nem érő vízilabdacsaták a tó selymes vízében. Gyönyörködés estébe nyúlóan a füredi naplementében, a vízen látszódó aranyhídban, amiről itt még egy sétány is van elnevezve. A naplemente után lassan sötétbe bújó Tihanyi apátság arra emlékeztetett minket, ideje indulni.

És indultunk is, persze még nem a Csárda utcába, hanem többnyire a Hatlépcsősbe. Itt kezdtem ismerkedni a borokkal, az olaszrizlingekkel. Persze jó gimnazista módjára sokszor inkább kólával, esetleg szódával. Azt sem nagyon tudtuk, hogy honnan is származik a bor. Hogy füredi, csopaki vagy épp badacsonyi? Mindegy volt. Nem nagyon ízlett, származhatott akárhonnan is. Mégis olyan felnőttes dolog volt, hogy egy-két pohár bor mellett vitattuk meg az élet nagy dolgait, vagy éppen csak azt, hogy milyen jól nézett ki az a sötéthajú lány, az almazöld bikiniben.

Az olaszrizling pedig úgy égett belénk, mint az ivók kissé savanyú, nem túl finom bora, ami azonban arra nagyon alkalmas volt, hogy bátorrá és őszintévé tegyen bárkit az éjszakába nyúló beszélgetéseken.

Az évek múltak a barátság még hosszú ideig maradt. A kilencvenes évek elején, már egyetemistaként is sokat jártam Füredre. Kerestük a középiskolás élményeket, a régi szerelmek lábnyomát, azt a tavat, amit pár éve itt hagytunk, a régi vitorlák árnyékát, a fatörzsbe írt monogrammokat vagy szíveket. Kerestük az olaszrizlinges, beszélgetős éjszakákat és hajnalokat. Találtuk is, meg nem is. Az emlékek úgy gurultak szét, mint szakadt gyöngysor báli éjszakán.

Az olaszrizlinggel ekkor sem alakult ki mélyebb kapcsolatunk, továbbra is a füstös kocsmák, fröccsnek való borát láttuk benne. (Bár lehet, hogy ekkor már rossz helyen kerestük?)

Aztán az évek jöttek és mentek, eltelt másfél évtized is. Ezalatt is sokszor jártam a Komárom-Balatonfüred útvonalon, hiszen – vetett bennünket bárhova a sors – a barátság megmaradt. Így volt ez egészen 2012 év elejéig, amikor azonban a barátomat – fiatalon, 42 évesen – magához szólította Teremtő és Megváltó Urunk.

Miután elment a minden élők útján és ez után először jártam Füreden, minden üresnek tűnt. Füred a régi. Az emberek idegenek.

Ebben az évben történt az is, hogy komolyabban szerettem volna ismerkedni a borokkal, és ősszel végeztem is egy tanfolyamot. Ott sokat hallottam az olaszrizlingről, kóstoltam is, de magamban még akkor sem rehabilitáltam teljesen. Tettem ezt annak ellenére, hogy akkor már ízlelhettem olyan rizlingeket, melyek már távolról sem voltak „kocsmaborok” ám mégsem voltak elég izgalmasak a számomra. Közepesnek tűntek minden tekintetben.

Aztán eljött a pillanat. Egy bormagazinban vagy az interneten olvastam a Figula Pincészet 2013-as Sáfránykert olaszrizlingjéről. Annyi jót írtak, hogy vettem is két palackkal és megkóstoltam. És milyen jó, hogy megtettem! Az a felismerést soha nem fogom elfelejteni. Azóta is bennem él. Mint a magyarságom, a hitem, a családom.

Bennem él ez a csodás bor, ahogy megkóstolom és elkezd értelmet nyerni mindaz, amit a borokról tanultam. S egy pillanat alatt, mint a kártyavár omlott össze mindaz, amit az olaszrizlingről az elmúlt évtizedekben gondoltam.

Méghogy az olaszrizling jellegtelen? Az illata csodálatos, virágos, zöldes, az ízéből pedig fantasztikusan érezni a citrusok, a lime frissességét, a mandula kesernyéjét.

Méghogy az olaszrizling nem tükrözi a teroirt? A bor ásványossága, leheletnyi sóssága, nagyon pontosan mutatja a termőhelyet. Az ember szinte látja a csopaki és füredi ültetvényeket s érzi a boron a balatoni nap simogató sugarait.

Méghogy a rizling könnyű? Ezek a kortyok bizonyosan nem vékonyak! Komoly testük van, tele extrakt tartalommal, a bor savai feszülnek, mint a harci dob.

Csodás felismerés volt, hogy mi mindent tud adni ez a korábban lesajnált fajta. Azt hiszem, ennek a bornak és ezen keresztül a Figula Pincészetnek köszönhetem,hogy azóta egyértelműen az olaszrizling vált a kedvenc fehérborommá. Keresem, kóstolom, szeretem.

Azóta végigkóstoltam már a Pincészet összes rizlingjét. Az előbb említett mellett talán a 2015-ös évjáratú Száka volt a kedvencem. De az összes csodálatos.

Valahol olvastam egy szakírótól, hogy Figula Mihály újra értelmezte az olaszrizlinget. Ezzel csak egyet tudok érteni. Bennem bizonyosan megtette ezt.

Amikor az ember ezeket a borokat issza, a kortyok mesélni kezdenek.

Mesélnek a fajtáról, a dűlőről, a talajról, a hordóról, a borászról. Mesélnek a napsütésről, az esőkről, a fagyról, de mesélnek a régi idők borairól, a nem felejthető barátságról, a Balatonról, Balatonfüredről és olykor Istenről.

Bor – Barátság – Balatonfüred – Bennem él.

Kerekes Tibor

Komárom