Hírek

Figula Mihály az Év Bortermelője 2022 jelöltek között2022-11-08

A jelöltek

Az év vége mindig izgalmakkal teli a borász szakma számára, nem csak az új borok fejlődését illetően, hanem mert ekkor dől el, ki nyeri az Év Bortermelője címet. A több mint 30 éves múltra visszatekintő elismerés a magyar bortermelők által elérhető legrangosabb hazai kitüntetés. A díj odaítélése idén is a jelölési szakasszal vette kezdetét, mely során a Magyar Bor Akadémia több mint 850, a szőlész-borász és a vendéglátó ágazatok elitjét képviselő szakembert szólított meg, hogy nevezzék meg az általuk a címre legméltóbbnak tartott három bortermelőt.
A felkérésnek végül közel 230 jelölő, köztük számos borász, borszakértő, borszakíró, kereskedő, oktató, étteremvezető, sommelier és chef, vagy az ágazathoz más módon kötődő szakember tett eleget.

Az Év Bortermelője díj öt jelöltje közül négy az így kapott szavazatok összesítésével érdemelte ki helyét a legjobbak legjobbjai között, míg egy jelöltet - a hagyományoknak megfelelően - a díj korábbi győztesei közösen neveztek meg.

A sokszor csak néhány jelölésen múló nemes versengés alapján végül idén ez az öt kiváló borász (abc sorrendben) várhatja majd a végső szavazást az "Év Bortermelője" cím sorsáról 2022-ben:

 

Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék)
Günzer Tamás (Villányi borvidék)
Lamport József (Egri borvidék)
Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék)
Vesztergombi Csaba (Szekszárdi borvidék)

Forrás: magyarborakademia.hu

Kövessen minketA közösségi médiában

Értesüljön elsőként legfrissebb híreinkről, eseményeinkről, akcióinkról!

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj kedvezményeinkről és eseményeinkről!