Ausztriában dolgozom vendéglátásban, komoly borokat adunk el mindennap osztrák, francia, olasz nagyjátékosokat (magyart sajnos nem, pedig napjainkban már lehetne). Kihoztam a dűlőválogatás minden palackját, eddig is tudtam, hogy rendben vannak a Figula borok, főleg a dűlősek. A menyasszonyommal kibontottuk a Sóskút válogatást, egy könnyebbel akartuk kezdeni. Nekem egy burgundiás vonal jött egyből, már itt el is dobtam az agyam, jóra számítottam, de nem ennyire. Majd levittem a csapatba az osztrák munkatársaknak a Sáfránkertet és az Öreghegyet. Természetesen vakon, nem mondtam, hogy olaszrizlingeket kóstolunk és nem is találta el senki, mert az olasz nálunk leginkább Dél-Steiermarkt-ban van jelen, ott is inkább fröccsként. Miután végiglőtték az összes európai szőlőfajtát, utána mondtam meg, hogy egy olaszrizlingről (welschriesling) van szó. Mindenkinek leesett az álla, de nem ez a legérdekesebb, hanem a hasonlóság a nagy Wachau-i Smaragd válogatásokhoz hasonlították. Most, hogy a hasonlítás jó-e, döntse el mindenki maga. Részemről, ha a Smaragdhoz hasonlítanak minőségben, egyensúlyban, ízben, illatban…egy magyar bort, az igenis nagy dolog. Remélem nem sértetettelek meg ezzel, de szerintem ez egy fantasztikus dolog, hogy hozzáértő, rengeteg komoly bort kóstoló emberek fejet hajtanak az olaszrizlingjeid előtt. A Száka, Lőcze még hátravan, de azt már csak ketten a párommal folytatjuk, köszönjük az élményt.

És a Gella is.

Lefelejtettem, az is bontatlan még.”

Norbert