Hírek

Megjelent a Figula 302025-02-05

Figula 30 - az elmúlt 30 esztendő esszenciája egyetlen palackba zárva! 


A Figula 30 a két általunk legfontosabbnak tartott szőlőfajta, az Olaszrizling és a Furmint házassága egyenlő arányban a Gella-dűlőből, mellyel  egyszerre tisztelgünk a borvidék hagyományai és a pincészet harminc éves fennállása előtt. 
15 feletti alkohol, 29,8-as összes extrakt, 6,2 gramm sav, hordós érlelés.

Megvásárolható webshopunkban!

„A hatvanas-hetvenes években nagy, nemzetközi fajtákkal telepítették be tradicionális dűlőinket, így került a Gella-dűlőbe több hektárnyi Sauvignon Blanc. Az ültetvény az akkori traktorméretekhez lett kialakítva, így a gyalogműveléses, tízezer tőkét tartalmazó szőlő helyére „modern“, géppel jól művelhető tábla került, hektáronként negyedannyi tőkével, mint korábban. Persze ezek a vágók még legalább művelésben maradtak. A legfelső, géppel nem művelhető területet a sorsára hagyták.⁣⁣
⁣⁣
Egy évtizede fogalmazódott meg bennünk, hogy a régi hagyományt szeretnénk itt is folytatni, ezért a Gella-dűlőben telepítettük újra a két régi fajtát, az Olaszrizlinget és a Furmintot vegyesen, szorosan egymás mellé, ahogy korábban is volt. Nagy szerencsénkre a nagymamánk emlékezett még a régi időkre és a fajtákra.⁣⁣
⁣⁣
Minden elemében hedonista bor: magas alkohol, jó savak, nagy test. Az elmúlt harminc év három legjobb évjárata között tartjuk számon a 2023-asat.” – mondja Mihály.⁣⁣

Megvásárolható webshopunkban!

Gella dűlő

Tótvázsony felé haladva a keleti hegyoldal  a Nagy-Gella, a maga 415 méterével a borvidék legmagasabb pontja, melynek déli benapozású ültetvényeiről csodálatos kilátás nyílik a Balatonra. Ugyanakkor a Balatontól való öt kilométeres távolság már a fényvisszaverődést és a hőkisugárzást nem biztosítja, így komoly savakkal rendelkezik a gyümölcs, mely annak is köszönhető,hogy 1973-as telepítésről beszélünk.  A talajt hihetetlen változatosság jellemzi, a triász mészkövön hol márgát, hol dolomitot találunk. A termőréteg kifejezetten magas mésztartalmú. Mikroklímája különleges, a tökéletes érést a katlan-hatás biztosítja. Gella dűlőnkön Olaszrizlinget termesztünk, új telepítésben pedig Merlot és Furmint található.

"Tiszta, közepesen intenzív citrom színű fehérbor. Termőhely populáris köntösben. Abszolút jól detektálható a termőhely, de ez olyan laza módon köszön vissza a pohárból, ami kevés bornál érhető tetten. Vaxos, lanolinos, gyümölcsös, termőhelyi fűszerrel nyakon öntve. Szájban feszes, koncentrált, precíz, mégis könnyed. Különleges tétel." - Borigo 94 pont

Megvásárolható webshopunkban!

Megvásárolható webshopunkban!

Fotók: Bortársaság

Kövessen minketA közösségi médiában

Értesüljön elsőként legfrissebb híreinkről, eseményeinkről, akcióinkról!

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj kedvezményeinkről és eseményeinkről!