Hírek

Megjelent az Olaszrizling válogatásunk2023-10-26

Olaszok 2022

A ’18-as láda óta három évjárat kimaradt. Nincs okunk a panaszra, csodás borok készültek, de valahogy a dűlős sort nem tudtuk összeállítani, valaki mindig hiányzott a csapatból. Aztán a dolgok a helyükre kerültek. Jött egy forró és aszályos esztendő, ami túl sok jót nem ígért, de így a harmincadik évjárat után már megtanultuk, hogy a szőlőtermesztésben nincsenek általános igazságok. Egész nyáron azon dolgoztunk, hogy segítsünk a növényeknek túlélni a forróságot és a szárazságot, talajt takartunk, nem mozgattuk a földet a kipárolgás miatt és a lombfallal többet dolgoztunk, mint valaha. Július végén az érés teljesen leállt, a hőség miatt a tőkék úgy döntöttek, hogy inkább a túléléssel foglalkoznak mintsem a termés beérlelésével. Némi aggodalommal, de tudomásul vettük, hogy ennek most így kell lennie. A Rizlingeknél augusztus végéig semmi komoly változást nem tapasztaltunk, így nem szüreteltünk. A cukor kevés volt a bogyókban, a savak összetétele kesze kusza, de ami a legjobban zavart, a zamatok hiánya. Nem csoda, hiszen ilyen körülmények között leáll a vegetáció és a bogyóban nem sok minden történik. Szüretelhettünk volna, de minek. Türelmes, de feszült várakozás következett és tudtuk, ha az éjszakai hőmérsékletek csökkennek szeptemberben és még csapadék is lesz, akkor bármi megtörténhet. Így is lett, a vegetáció újra indult és szeptember végétől november elejéig bejöttek a Rizlingek. A ládába öt dűlős és egy hegybor került izgalmas lenyomataként az évjáratnak. Kóstoljátok, szeressétek őket.

Még egy csavar a történetben. Most itt vagyunk a 2023-as évben, egész nyáron esett és újra próbálkozunk a dűlősökkel. Két ellentétes évjárat, izgalmas lenne öt év múlva egymás mellett, párban kóstolni a két évjáratot dűlőnként. Reméljük így lesz. 

Az első 50 vásárló faládában kapja a válogatást!

Megvásárolható Webshopunkban.

Kövessen minketA közösségi médiában

Értesüljön elsőként legfrissebb híreinkről, eseményeinkről, akcióinkról!

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj kedvezményeinkről és eseményeinkről!