Hírek

Szüreti beszámoló 20202020-12-07

Minden szüret egy telepítéssel kezdődik...

Nem volt ez másként ebben az esztendőben sem, tavasszal még telepítettünk a Szákában és a Gella dűlőben és olyan sűrű volt ez az év, hogy néha úgy tűnt, már vagy két-három éve történt mindez. A szőlő segített át ismét a nehéz időkön minket, hiszen mint mindig, most is adott elég munkát és menni kellett tovább. Jó látni és érezni, hogy van olyan hely a világban, ami nem fordult fel fenekestül, ahol a feladatok jönnek a megszokott rendben. Mi is dolgoztunk végig, sokszor mindenki a szőlőben, ahol a csapat még jobban összecsiszolódott.

És a szőlő meghálálta a gondoskodást, a sok időt és szeretetet, az együtt töltött napokat. A nyár végén tökéletes állapotban voltak az ültetvények, az időjárás is kicsit kiegyenlítettebb lett, így a szüretet csak augusztus végén kellett kezdeni. Onnantól viszont nem volt megállás, folyamatos volt az érés és a korábbi éveknek megfelelően egymás után, szünet nélkül kellett szüretelni.

Természetesen a Zenit volt idén is az első tétel a pincében, a Száka dűlő most is kiváló gyümölcsöt adott, a terület újra ereje teljében van a pár évvel ezelőtti jégverés után.

Nagy élmény volt az első szüret Pécselyen, a Bordoma dűlőben, mikor mindenki napokig a Kékfrankos gyönyörű fürtjeit szedte. Jó volt kiírni, hogy ne keressenk minket, ne jöjjön senki, mert szüretelünk, az év legfontosabb napjain nincs időnk mással foglalkozni. Gyönyörű, igazi nyári napok voltak, szikrázó napsütéssel és sok munkával. Jó volt átélni, hogy az élet nem állt meg, hogy van remény, mert a szőlő beérett, az elvégzett munka meghozta a gyümölcsét.

És nagy élmény volt az utolsó szüreti nap is a Sóskút dűlőben a kőbánya alatt, ahol november elején az öreg tőkékről szedtük az Olaszrizlinget. Hihetetlen koncentráltság, kiváló savak és teljesen egészséges fürtök. Ez a terület sem hagyott még minket cserben, hiába negyven éves, a kellő gondoskodással még sokáig fog teremni.

Közben pedig kirepültek az első borok, a Zenit, a Rose és az Olaszrizling a visszajelzések alapján is nagy siker, miközben a pincében pihennek az érlelésre szánt tételek, még nem lehet tudni pontosan, milyenek lesznek, de nagyon szépen alakulnak. Naponta kóstoljuk őket és csodálkozunk, hogy mennyit változnak, kísérjük őket az útjukon és alig várjuk, hogy bemutathassuk őket személyesen.

Kövessen minketA közösségi médiában

Értesüljön elsőként legfrissebb híreinkről, eseményeinkről, akcióinkról!

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj kedvezményeinkről és eseményeinkről!