Hírek

Tesztgyőztes a Köves 2020!2023-01-11

Teszteltük a legdrágább magyar fehérborokat!

A legdrágább magyar fehérborokat szedtük egy csokorba. Nem teljes a felhozatal, de keresztmetszetnek éppen jó.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy a legdrágább magyar fehérborok vakon kóstolva, megfosztva a termelőhöz, borvidékhez köthető információktól mit mutatnak egy hedonista poharában. Vagyis mennyire finomak. A nagy szakértősködés közben ugyanis hajlamosak vagyunk elfeledkezni erről az egyszerű, ámde annál valósabb igényről: egy bor legyen finom. És vajon minél drágább, annál finomabb?

Négyszer kóstoltuk a sort. Első nap először vakon, majd pár órával a teszt után megint végigzongoráztuk a tételeket egyenként, immár a háttérinfók birtokában, végül összevetettük a két kóstolási jegyzetet.

Másnap ugyanezt, először vakon, majd pár órával később megint nyílt kártyákkal, de már a felbontott borokat teszteltük, hogy lássuk, mennyit változnak. 

Meglepetés, hogy a tetszési index, vagyis a borok sorrendje jóformán semmit nem változott az első vakkóstoláshoz képest. A legnagyobb meglepetés azonban, hogy a hivatalosan is a nagy magyar fehér fajtának kikiáltott tokaji száraz furmintok közül egyik sem szerepel az élbolyban. 

Becsempésztünk a tételek közé egy kakukktojást is. Vakon senkinek nem tűnt fel. Ami jelentheti azt, hogy ebben a magasságban a nagy magyar fehérborok valóban nemzetközi színvonalúak.

Íme a finomsági sorrendünk:

  1. Figula Köves 2020 (34 500 Ft)
  2. Györgykovács Olaszrizling 2020 (6 500 Ft)
  3. St. Andrea Mária 2020 (14 950 Ft)
  4. Domaine de Montille Clos du Ch. Bourgogne Blanc 2019 (Bio) (13 500 Ft)
  5. Demeter Szerelmi Hárs 2018 (8 900 Ft)
  6. Balassa Szent Tamás Furmint 2019 (14 500 Ft)
  7. Homonna Határi Furmint 2018 (10 500 Ft)
  8. Sagmeister Kanias Furmint 2018 (7 150 Ft)
  9. Szepsy Szent Tamás Furmint 2020 (27 000 Ft)

Kóstolási jegyzetek:

Figula Köves 2020

Már első szippantásra különleges, izgalmas. Illatában érett gyümölcsök, fehér virágok, gyógynövények és zöldfűszerek. A zöld az ízképnek is meghatározó karakterjegye, amit a hűtött erjesztés alatt végig héjon tartott olaszrizling visz a furminttal kötött házasságba. A korty krémes, elegáns, telt, tele az olaszrizling héjából kinyert elektromos vibrálással. Hogy a 30 százaléknyi furmint mit ad a közösbe, nem tudom, nem lehet ennyire szétszálazni ezt a duót. Annyi biztos, hogy a 70 százalék olaszrizling bebizonyítja, ebben a fajtában még sok lehetőség van és nemzetközi szinten is versenyképes borokat lehet belőle faragni. Amúgy a Köves első évjáratát anno a DWWA borversenyén 97 pontra értékelték. Akkor a furmint helyett szürkebarát volt az olaszrizling társa. Akárhányszor kóstoltuk vissza, egyszerre forró és hűvös karakterével, elegáns struktúrájával, vibráló egyensúlyával, gazdag, de nem túlzó zamataival mindig ez a bor volt az első ebben a sorban.

Györgykovács Olaszrizling 2020

Egy meleg somlói évjárat krémes, telt, zamatos önarcképe. A struktúra lágy, de a gazdag ásványosság feledteti a karakteres savak hiányát. Az íz kortyról kortyra változó sokszínűsége lenyűgöző: zöldtea, bazalt, extra szűz olívaolaj, aszalt paradicsom, őszi- és sárgabarack. A teszt valamennyi fordulójában a biztos második helyen végzett. 

St. Andrea Mária 2020 

Az ásványok ebben a borban is főszereplők, de nem egyeduralkodók. Az első kóstolás után meg voltam róla győződve, hogy színtiszta chardonnay pörög a poharamban, nem véletlen, hogy Burgundia jutott eszembe, de akkor még nem tudtam, hogy kakukktojásként valóban ott figyel egy burgundi a sorban. Ezt a képzetet erősítette a bor gyümölcsös karaktere (őszibarack, ananász, citrom) és a finom hordós aromák elegye. Végül kiderült, jogos az asszociáció, hiszen a chardonnay, furmint, sauvignon blanc házasítás Lőrincz Gyuri pincéjében valóban burgundiai inspirációra készült. A St. Andrea birtok egész szellemisége és stílusa Burgundiához áll a legközelebb, ezt már sokszor megénekeltük.

Domaine de Montille Clos du Ch. Bourgogne Blanc 2019 (Bio)

Sokat kell levegőztetni, hogy kinyíljon. A második, harmadik kör után mutatja meg igazi arcát. Illata fás, vajas, ásványos, gyümölcsök csak nyomokban. Ízben sokkal többet mutat, újabb réteggel gazdagodik, a savak citrusos vonulata mellett fehér húsú gyümölcsök és virágok bújnak elő. Szárazpróbája színtiszta őszibarack. Elegáns, nemes, kifinomult. Ez már tényleg Burgundia, de simán lehetne St.Andrea is. :)

Demeter Szerelmi Hárs 2018

Az egész sor legintenzívebb, legdúsabb, legdirektebb tétele. Ha ezek olyan sokat számítanának, minden bizonnyal az első helyen kötött volna ki. De nem attól nagybor a nagybor, hogy mindenből sok van benne. Tokajisága nem volt kérdés, mézes-virágporos-gyógynövényes aromái pedig a fajtáról, a hárslevelűről is árulkodtak. Forró karaktere ellenére is finom savak kontúrozzák az ízképet. Magas alkoholja és 7 gramm maradékcukra ellenére is a száraz karakter dominál és minden alkotóeleme szép egyensúlyban van. Finom, nagyon finom, ez nem kérdés. A sorban pont itt a helye, nem máshol.

Balassa Szent Tamás Furmint 2019

Ahogy azt a bevezetőben is említettem, legnagyobb meglepetésünkre a nagy tokaji száraz furmintok finomsági tesztünkön a sor végére kerültek. Pedig szó nincs arról, hogy ne lennének finomak. Ebben a kontextusban momentán nem tudtak annyira érvényesülni. Ez is elegáns, összetett struktúrájú és komplex ízvilágú. A savai hangsúlyosabbak a kelleténél. A dűlő egyedisége visszaköszön a borban. Bár természetesen száraz, tokajiságának édeskés karaktere azonban minden porcikáját átjárja. Ezt lehet szeretni és nem szeretni.

Homonna Határi Furmint 2018

Meleg karakter, vajas aromák az illatban. Többrétű szerkezet, a gyümölcstől a szárított fűszernövényeken keresztül a sós mineralitásig terjed a skála. Kezdetben mindez intenzívebb, aztán a negyedik körre egyre zárkózottabb, visszafogottabb arcát mutatja. 

Sagmeister Kanias Furmint 2018

Van olyan vélekedés, miszerint a furmint a Szerémségből származik, arról a borvidékről, amely a török korig a magyar királyság első számú beszállítójának számított. Hogy ez nemcsak legenda, arra a 21. században Sagmeister Ernő Kanias Furmintja lehet a bizonyíték, írtuk a 2017-esről. A 2018-as vad illatában túlérett gyümölcsök, birsalma, naspolya, aztán mézben áztatott gyógynövények. Mindene intenzív, ugyanakkor a komplexitást hiányoltuk belőle.

Szepsy Szent Tamás Furmint 2020

A sorban a legkülönösebb élmény. Egyetlen jelzővel le tudjuk írni: minerális. De olyan mértékben, hogy az már visszafele sül el. Van benne valami szigorúság, aszketizmus, amivel a negyedik kör végére sem sikerült megbarátkoznunk. Érezni a nagyságát, kiválóságát, a 0,98 hektárnyi 46-os parcella termőhelyi sajátosságait, de – hangozzék bármilyen bizarul – nem jó inni. Minden tiszteletünk Szepsy Istváné, de ezzel a borral ebben a sorban nem tudtunk mit kezdeni.

Fotók: gusto.hu

A Kövest és a Máriát a termelők, a többi tételt a Bortársaság biztosította a teszthez. Köszönet érte.  

By Kling József

 

Kövessen minketA közösségi médiában

Értesüljön elsőként legfrissebb híreinkről, eseményeinkről, akcióinkról!

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj kedvezményeinkről és eseményeinkről!